Flow

A kihívások azért vannak, hogy tanuljunk belőlük!

A kihívások azért vannak, hogy megmutassák mennyire akarunk valamit. Szétválasztják azokat, akik eleget tesznek a céljukért és azokat, akik csak vágyakoznak.

Megélhetjük a boldogságot a magányban és társaságban is egyformán. Boldogságunk itt is ugyanúgy rajtunk múlik, ahogy minden más helyzetben. Mivel életünk minden pillanatát társas környezetben, vagy épp annak hiányában töltjük, ezért boldogságunkra nézve meghatározó milyen kapcsolatokat alakítunk ki.

Egyszer régen, talán Szepes Máriától olvastam, hogy csak akkor élvezhetjük igazán mások társaságát, amikor a magányunkban már boldogok vagyunk. Nagyon egyet értek ezzel, hogyan is érezhetnénk jól magunkat másokkal, amikor közben önmagunk elől menekülünk. Amikor azért vesszük magunkat körül társasággal egész nap, hogy ne maradjunk magunkra, akkor azt nem örömből, hanem félelemből tesszük.

Gimnáziumban osztálytársam volt két nagyon jó barátnő. Együtt töltötték a napjaikat, minden reggel boldogan üdvözölték egymást, iskola után együtt mentek vásárolni, kávézni, társaságba, bulizni. Úgy tűnt nagyon boldogok együtt, szeretik egymást. Egyik nap elmentem velük teázni. Már akkor is szeretem mielőtt én beszélnék, előbb meghallgatni a másikat. Egy-két órát tölthettünk a teaházban, de sosem fogytak ki a szóból. Igyekeztem felvenni a tempót, szóltam én is, kivettem a részem a társalgásból, valahogy mégis furcsa volt. Kifelémenet megkérdeztem, hogy van az, hogy folyton beszélnek, sosem hagynak szünetet? A válasz szavainál ékesebben szólt a testbeszédük. Miközben egyikük elmondta, hogy a csend az olyan kellemetlen, mindkettőjük arcán borzalmas félelmet láttam. Ekkor értettem meg, hogy miért lógnak naphosszat egymás nyakában. Megértettem, hogy amit addig örömnek láttam, amikor reggel találkoznak, az valójában megkönnyebbülés volt, hogy egy ideig újra nem kell átélniük az egyedüllét fájdalmát. Ekkor értettem meg, hogy valóban csak akkor lehetünk boldogok mások társaságában, ha magunkban már azok vagyunk.

Ismerek embereket, akik rettegnek saját maguktól. Igyekeznek mindig elnyomni a belső hangjukat, folyton lefoglalni magukat, hogy szembe ne találkozzanak önmagukkal. Ezt az állapotot nevezhetjük strukturálatlan időnek, amikor úgy tűnik, nem csinálunk semmit, vagy meditációnak, amikor szándékkal befelé figyelünk.

Hogy teljesek legyünk meg kell találnunk a boldogságot mind a magányban, mind pedig a társaságban. Ha nincs meg az egyensúly, akkor az élet menekülés lesz. Ez igaz az gimis esetem fordítottjára is, amikor a magányba menekülünk a társaság elől. Ilyenkor sem lehet teljes a boldogságunk, ha a magányban az ösztönös igényünk a társaságra és félelmünk tőle egymással viaskodik. Törekedjünk tehát az egyensúlyra, társaság és magányéletünk nem egymás ellensége, hanem feltétele, ahogy a nappal sem létezhet éjszaka nélkül.

A magány által leszünk képesek elmerülni valamiben, egy tevékenységben, egy könyvben, egy feladatban. Ez adja meg az élet mélységét. A társaság az élet szélességét adja, több örömöt élünk át másokkal mint magunkban, alapvető igényünk az elkülönülésből kiszakadni és együtt lenni másokkal, egységet érezni.

A korábbi Flow írásaimból bőven lehet ötleteket meríteni, hogyan éljük át a tökéletes élményt, amikor egyedül vagyunk. Ilyenkor annyira kell figyelni, hogy az egyedüllétben nem érvényesülő társadalmi szabályokat a saját szabályrendszerünkkel helyettesítjük, valamilyen keretek mindig szükségesek az életünkhöz. Magányunkban ezeket teljesen magunk alakíthatjuk, de fontos, hogy alakítsuk, különben időnk, tevékenységünk és egész életünk szétfolyik a keretek hiányában.

Mindegy, hogy a párunk, a családunk, a barátaink vagy a közösségünk társaságágáról van szó, az alapvető elvek megegyeznek. Az egységet keressük az elkülönüléssel szemben. Az egység élményt keressük, ezt találhatjuk meg amikor társaságban vagyunk, ezért társas lény az ember. A Flow alapelvei itt is érvényesek, legyen meg a folyamatos visszajelzés, legyen kihívás és neki megfelelő képességünk. A többi már egyszerű. Vagyis nem, a szeretet nem egyszerű, és nem Flow, de kell a boldog kapcsolatokhoz. Erről majd egy későbbi bejegyzésben.

Vannak emberek, akik munkájukat nagy örömmel végzik, mosolyogva mennek be dolgozni, szeretik amit csinálnak. Megtalálhatjuk ezeket az embereket mindenhol, a vasúti kocsikat hegesztő üzemtől kezdve a topmenedzserekig. A lényeg itt sem az, hogy mit csinálunk, hanem a hogyan. Ha megtaláljuk benne a készségeinknek megfelelő kihívást, sikerül egyértelmű célokat felállítani és megvan a folyamatos visszacsatolás a tevékenységünkről, akkor bármilyen tevékenységben elérhetjük a boldogságot.

A fejlett világ kulturális paradoxonja a hozzáállásunk a munkához. Sokan úgy tekintik a munka egy szükséges rossz az élethez, és a szabadidő az ami mindennél értékesebb. Csíkszentmihályi széleskörű kutatásaiból kiderül, szignifikánsabban több időt töltünk áramlatban munkánk során, mint szabadidőnkben. Nem is meglepő ez, szabadidejük nagy résztét sokan a munka „kipihenésével” töltik, henyéléssel a TV-sorozatok előtt, esetleg számítógépes játékokkal, olvasgatással elütve az időt. Ez a passzív pihenés általában nem jelent a készségeinknek megfelelő kihívásokat, így ilyenkor kevésbé van esélyünk átélni a boldogságot. Könnyű figyelmünket a villódzó pixelekre irányítani, ahol ismerős szereplők hasonló történeteket játszanak le, nem jelent sem a befogadás sem a feldogozás különösebb kihívást.

Sok embert ismerek személyesen is, aki a saját gondolatai elől menekül ilyenkor az információk áramába, minden szabad pillanatát leköti sorozatokkal vagy hírek olvasásával. Ez ideig-óráig valóban segít elhárítani, hogy kellemetlen gondolatainkkal szembesüljünk, de hosszútávon semmiképp sem megoldás. Ilyenkor este elalvás előtt törnek elő ezek a kellemetlen gondolatok, és ennek hatására lassan és gyötrelmesen is alszanak el ezek az emberek. Ha életünk önmagunk elöli menekülés, akkor sosem leszünk boldogok. Az áramlat élmények is elterelik figyelmünket problémáinkról, ezek azonban fejlesztik, komplexebbé teszik személyiségünket, olyan élményekkel látnak el bennünket, amik utána segítenek megküzdeni problémáinkkal is.

Egyetemistaként munkám egyik része tanulással történik. Sok kínlódás után mostanra rájöttem, hogyan tudok hatékonyan tanulni, és ennek felismerésének lehetőségét szeretném minél szélesebb körben terjeszteni is. Nézzük meg az áramlat szempontjából milyen feltételi vannak a hatékony tanulásnak! Először is, legyen folyamatos visszajelzésünk arról, mennyire hatékonyan tanulunk. Ezt legegyszerűbben a visszaemlékezés segítségével tesztelhetjük. Egy megtanult rész után visszagondolva az olvasottakra könnyen ellenőrizhetjük mennyire értük-tudjuk amit tanultunk.

Ha figyeljünk magunkat, és észrevesszük, hogy küszködünk az anyag megértésével vagy megjegyzésével, akkor váltsunk! Nem kerülünk áramlatba, ha készségeinknek nem megfelelő a feladat. Ilyenkor más forrást szoktam keresni, amiből az adott rész megérthető vagy tanulható, nagyon jó szolgálatot tesznek ilyenkor az interneten elérhető jegyzetek a tárgyból, tétel kidolgozások, leggyakrabban mégis a Wikipédiát használom, ahol a legtöbb témáról érthetően és összeszedetten találok leírást. Ha nincs más, akkor végső esetben blog bejegyzésekből vagy tudományos publikációkból értem meg az összefüggéseket. A lényeg, hogy keressük meg a forrást, amiből az adott információ darabkát a legjobban be tudjuk fogadni.

Ha a szöveg elején már ismeretlen szavak vannak, szótárazzuk ki őket, csak így van lehetőségünk később áramlatba kerülni az olvasás során, ha megismerjük a tárgy nyelvezetét, ezzel készségeinket a feladathoz megfelelő szintre hozva.

Meglepetésemre tapasztaltam a másik, ezzel ellentétes problémát is. Amikor valaki egy tárgyból a sokadik vizsgára készül, akkor a jegyet újraolvasása már nem kihívás, nagy része egészen unalmas. Unalmával küzdve kell haladni az anyagban, így szintén nem érhető el az áramlat.

A gondolati áramlat egyik legtöbbet használt eszköze az emlékezés. Mindenki ismert az érzést, amikor az elmerülés egy emlékben örömet okoz, miközben az idő gyorsan repül. Kicsit veszélyes azonban ez a tevékenység, könnyű összekeverni, mikor csak valamilyen gondolati szükségletünket próbáljuk az emlékekből származó pótlékkal kielégíteni, és mikor jelent valódi örömöt az emlékezés. Az első esetben a jelenbe visszatérés után a stimuláció elmúltával boldogtalannak, a másik esetben épphogy boldogabbnak érezzük magunkat.

Könnyebb terület lehet a gondolati áramlat eléréséhez a tudománnyal, filozófiával, irodalommal, vagy bármi hasonlóval foglalkozni. Ha megtaláljuk a nekünk megfelelő kihívást és megoldjuk a magunknak kitűzött célokat, olyan mintha egy játékot játszanánk. Kereshetjük egy matematikai probléma megoldását, egy helyzet legjobb filozófiai értelmezését, esetleg egy vers értelmét.

Én például időnként azzal játszom gondolatban, amikor az utcán egyedül sétálgatok, hogy mennyire pontosan tudok felidézni egy zeneszámot. Alaposan megvizsgálom az emlékeim alapján a benne szereplő szólamokat, és megpróbálom őket minél pontosabban egyszerre lejátszani. Még mindig kihívást jelent négy szólam összehangolása, úgy hogy mind egyenlő tisztán szóljon, és örömet okoz, amikor jól sikerül összeraknom. Közben azzal is el tudok játszani, ha az egyes szólamok hangszerét, hangmagasságát vagy hangszínét változtatom, akkor hogyan alakul a zene. Pompás szórakozás, amikor nincs más dolgom, mondjuk vásárlásból hazafelé.

Az élet sok területén átélhetjük az áramlatot, nézzük először néhány testünkhöz kapcsolódó lehetőséget. A lista nem teljes, soha nem is lesz az.

Sokan akkor élünk át Flow élményt, amikor a mozgás során határainkat feszegetjük. Gyorsabban, messzebbre futunk, több fekvőtámaszt csinálunk, mint tegnap, nagyobbat ugrunk, messzebbre rúgjuk a labdát. Itt is mindig lehetőségünk van átélni az áramlatot, ha megvan a kihívás és képességek egyensúlya. Mozgás közben elég könnyű visszajelzést kapni teljesítményünkről, számoljuk hány fekvőtámasz van meg, látjuk meddig futottunk el eddig. Reggel, felkelés után pár perccel szoktam csinálni 20-25 fekvőtámaszt. Felfrissíti a testemet, segít lezárni az éjjelt és elkezdeni a nappalt. Pozitív élmény is, mivel az első néhány után már annyi koncentrálást igényel a mozgás, ami a mozgáson kívül mindent kiszorít a gondolataimból, így ebben a rövid időben már korán reggel átélem az áramlat-érzést, és a fejemet is kitisztítja. Egy ilyen kezdés után már könnyű áramlatba kerülni a nap során.

A tánc is öröm forrása lehet, itt is könnyedén teljesíthetőek a Flow feltételei. Azok szeretnek táncolni, akik megtalálták benne ezt az élményt, sokszor halljuk tőlük a kifejezést, hogy eggyé válik a mozgással, feloldóik a táncban.

Amikor a Flow élményről mesélek, sokan gondolnak először a szexre. Ahogyan többi testi szükségletünk kielégítése ez is általában élvezetes: genetikailag arra vagyunk programozva, hogy élvezzük, ezzel biztosítva a faj fennmaradását. Hogy mennyire örömteli, az minden máshoz hasonlóan itt is attól függ, mi játszódik le a tudatunkban. „Lehet, hogy egy nemi erőszakot fizikailag nem lehet megkülönböztetni egy bensőséges szeretkezéstől, pszichológiai hatásuk szempontjából mégis egy világ választja el őket.” Mint minden más élvezet, a szex is unalmassá válik egy idő után, ha nem alakítjuk át örömteli tevékenységgé. Az erotika segítségével az a szexuális tevékenységeket változatosabbá, érdekesebbé és kihívásokkal telítetté varázsolhatjuk, a romantika és az aktív szeretet ezt egészíti ki pszichológiai szinten, így teljesebb és örömtelibb élményekben lehet részünk, a szerelem olyan összetett folyamattá válik, ami egész életünkre elláthat minket áramlat élménnyel.

Könnyű elfogadni, hogy a sport, a tánc és a szex örömteli lehet. Európai emberek számára kicsit nehezebb az érzékelések örömteliségének felfedezése. Egy megragadó festmény előtt, vagy egy gyönyörű naplementét nézve azonban pontosan olyan intenzív áramlat-érzést élhetünk át, mint bármilyen más tevékenység során. A tevékenység itt az érzékelés. A cél a látványt minél teljesebben befogadni, átélni, átérezni. Ha ezt megtanuljuk, akkor a villamos ablakán kinézve, vagy az égre feltekintve is bármikor áramlat-élményben lehet részünk.

Hasonló a helyzet a hallással és az ízléssel is, olyan komplexitást tudunk az érzékelés mögé állítani, olyan játékokat tudunk vele játszani, amivel kihívást és örömet jelent maga az érzékelés is.

Nézzük meg bővebben mi jellemzi a Flow néven összefoglalt örömteli élményeket! Először is szükségünk van egy felkészültséget kívánó feladatra. Ez lehet a betűk ismerete és a képzeletre való képesség olvasás esetén, vagy a megfelelő edzettség egy sportteljesítményhez. Ha szinte minden tevékenységhez találunk olyan dolgot, ami előfeltételt jelent hozzá, akkor mégis miért fontos ez a szempont? A megoldás mint oly sokszor, most is az Énben keresendő. Ha úgy érezzük, hogy a feladat a mi készségünket igényli, akkor siker esetén megerősödik az önbizalmunk, értéknek érezzük a felkészültségünket. Ha azonban képességeinket lekicsinyeljük és természetesnek tekintjük, akkor nem élhetjük át személyünk sikereként azt, amit elérünk.

A következő feltétel az összpontosítás a feladatra. Amikor a feladat akkora kihívást jelent, hogy minden információfeldolgozó kapacitásunkra szükség van hozzá, akkor a külvilág kiszorul az Énből. Megszűnünk foglalkozni a zavaró körülményekkel, az utcáról beszűrődő zajjal, a viszkető lábujjunkkal. Kiszorulnak az Énből a múlt és a jövő nem fontos részei, amikor figyelmünket teljesen a feladatnak szenteljük, esélyünk sincs a múlt hibáin vagy a jövő bizonytalanságán aggódni.

Végső soron eltűnik az Énből maga az Én, elveszítjük az Én-tudatunkat. Megszűnik az önreflexió, nem figyeljük tovább, hogy mit teszünk, csak tesszük amit kell. Nem foglalkozunk vele, hogy hogyan látnak bennünket mások, mit gondolnak és mondanak majd, hogyan befolyásolja az adott lépés az énképünket.

Ilyenkor egybeolvad a cselekvés és a figyelem, nincs semmi zavaró körülmény, minden belső akadály nélkül légies könnyedséggel tesszük azt, amit akarunk, nem akadályoz benne semmilyen múltból vagy jövőből fakadó félelem vagy hit. Abban az állapotban vagyunk, amikor igazán önmagunk vagyunk, minden ránk rakódott visszahúzó erő nélkül.

Amikor ennyire elmerülünk a feladatban, az idő is átalakul. Kiszorulnak azok az ingerek a figyelemből, amik alapján a belső óránk működik, így (órajel híján) perceknek tűnhetnek hosszú órák. Eközben az intenzív koncentráció hatására annyi információ áramlik bennünk egy perc alatt, ami máskor csak hosszú idő alatt, így egyszerre nagyon lassúnak is tűnik az idő. E kétféle időérzés tökéletesen ellentmond egymásnak, lehet, hogy az egyik vagy a másik dominál végül, de az biztos, hogy a mindennapok átható időrezsimje alól az áramlat idejére felszabadulunk.

Fontos a Flow eléréséhez, hogy világosak legyenek a célok, és folyamatos visszajelzést kapjunk teljesítményünkről. Ez a kettő együtt ahhoz szükséges, hogy el tudjuk dönteni, jó úton haladunk-e. Folytassuk tovább a tevékenységünket az eddigiek szerint, vagy változtassunk rajta? Ha nem tiszta a cél, akkor lehetetlen eldönteni, hogy az utolsó lépésben közelebb kerültünk hozzá, vagy távolodtunk tőle, esetleg már el is értük? Ugyanez a helyzet, ha nincs visszajelzés. Ha nem tudjuk, hogy jó-e amit csinálunk, úgy érezzük, mintha nem lenne kontrollunk a szituáció felett, ezért frusztrációt, szorongást érzünk. Tanulás közben oly sok embernél figyeltem meg ezt az állapotot, ezért is szoktam erről tanulásmódszertan előadásokon külön kitérni, ahogy azt a bevezetőben is írtam már.

Ha pontos képünk van arról, hogy hol vagyunk, merre kell mennünk, látjuk az előző lépések hatását, és tudjuk, hogy egy sikertelen lépés esetén hogyan korrigáljunk, akkor úgy érezzük, hogy mi irányítjuk a szituációt. Tapasztalataim szerint ez a kontroll érzés a Flow kapuja. Ha adott a környezet, ezt az érzést kell elérnünk, hogy beinduljon a folyamat. Pozitív spirálba rendeződnek a Flow elemek, egymást erősítik, egymásba folynak, minket pedig magával ragad az áramlat.

Amikor boldogságról, örömről van szó, sokunknak először a test élvezetetek megtapasztalása jut az eszébe. Könnyű összekeverni a boldogságot és az élvezetet. Van aki például a boldogságot a hűtőben vagy az alkohol mámorában keresi. Mindkét szokásnak ismerjük a következményeit.

„Az élvezet az elégedettségnek az az érzése, amit akkor érünk el, ha a tudatunkban lévő információ szerint a biológiai programunk vagy a társadalmi elvásárlok által belénk épített kívánságok valamelyike teljesül.” Ilyen például az evés, ha éhesek vagyunk, a biológiai program, ami biztosítja, hogy táplálkozzunk.

A amikor boldog pillanatainkra emlékszünk vissza, az élvezeteken túllépve olyan eseményeket találunk, amikor nem az előzőleg megfogalmazott szükségletünket vagy vágyunkat elégítettük ki, hanem azon túllépve értünk el valami váratlant, olyat amiről korábban még sejtelmünk sem volt. Ezek az örömteli események. Az élvezetek és az örömteli események együtt is, külön is járhatnak.

Az örömteli eseményeket az előre mutató mozgás jellemzi, valami új megtapasztalása, a saját határainkon való túllépés. Ha egy beszélgetésben olyan dologra jövünk rá, amire addig nem gondoltunk, vagy ha szűk határidővel sikeresen elkészítünk egy leadandót, örömet érzünk. Lehet, hogy ezek az élmények az átélés pillanatában nem okoznak nagy élvezetet, mégis örömmel gondolunk rájuk vissza és az mondjuk magunkban: “De jó volt!”.

Az élvezeteket a külső stimuláció jellemzi, a finom étek, az élvezetes szex, és még a dicséret is külvilágtól függő dolgok. A boldogságot saját magunk gondolatai, tettei indukálják, így pénzügyi helyzetünktől függetlenül, sőt bármely szituációban is elérhető számunkra. Az élvezetek káros függőségekbe vezethetnek, a boldogság elégedett élethez juttat.

Az élvezetek hatását átélésük pillanatában élvezzük, utána hatásuk gyorsan elmúlik, emlékük nyomába sem ér az átélésüknek, csak addig okoz örömöt ameddig a konkrét szükségletet kielégítjük. Az örömök hatása integráltan jelentkezik. Egy-egy öröm az átélés pillanatában nem tűnhet különösebben örömtelinek vagy jelentősnek, mégis ezek halmozódó hatása utána minden pillanatban jelentkezik, és lassan halványul el. Az ezekből kapott pozitív érzés az a boldogság, ami utána hetekig, évekig, vagy akár egy életen át elkísérhet, és ami által minden napunk boldogságban telhet.

A tudatunk, információbefogadó- és feldolgozóképességünk mennyiségben és időben korlátos, létünk és így földi tudatunk is időben véges, és az adott időegység alatt feldolgozható információ mennyisége is limitálva van biológiánk által. Egyszerre hét egységnyi információval vagyunk képesek dolgozni, tudományos felmérések pedig azt mutatják, hogy másodpercenkét maximum 18-szor tudunk ezek között váltani. Ez elvi határként másodpercenként 126 egységnyi információ feldolgozását jelenti (óránként majdnem félmilliót). Ez hatalmas mennyiségnek látszik, összehasonlításként hasznos tudni, hogy másodpercenként 40 egységnyi információ szükséges ahhoz, hogy valakinek a beszédét megértsük. Ebben még nincs benne a mimikájának, hangszínének, mozgásának megfigyelése és értelmezése, ahogy a környezetre fordított figyelem sem.

Látszik tehát, hogy információfeldolgozó képességünk korlátos, és különböző forrásokból származó ingerek feldolgozásával könnyen el is érhetjük. Van egy másik fontos korlát is, ami az információfeldolgozó képességünk feletti uralmunkra hat. A figyelem segítségével irányítjuk a befogadást, meghatározzuk, hogy miket emeljen ki a tudatunk ránk zúduló információtömegből, ezekre fókuszálva tudunk egyáltalán gondolkodni. A befogadás teljességét nem tudjuk tudatosan megélni az információfeldolgozó képességünk korlátozottsága miatt. „Az információ vagy azért lép be a tudatba, mert szándékosan ráirányítjuk a figyelmet, vagy azért, mert figyelmünket biológiai vagy társadalmi beidegződések így szabályozzák”. Nem mindegy, hogy a figyelmünket mi irányítjuk, vagy engedjük, hogy automatizmusoknak engedelmeskedve a maga útját járja. Mivel a világból csak a figyelem segítségével befogadott információk jelennek meg a tudatunkban, hatalmas különbséget jelent tudattartalmaink szempontjából, hogy merre jár figyelmünk. Nagyban meghatározza érzéseinket, gondolatainkat, felismert lehetőségeinket, örömünket és szenvedésünket, hogy milyen információkkal tápláljuk elménket, a bemeneten pedig a tűzfal a figyelem. Ahogy számítógépünk is vírusokat, támadásokat kaphat egy rosszul beállított tűzfallal, úgy mi is akaratlanul szenvedést és gyötrelmeket szívhatunk magunkba, ha nem irányítjuk figyelmünket.

A fegyelem figyelmünk irányítására olyan, mint a pszichikai energia. A fizikai energiánkhoz hasonlóan ez is elfogyhat, ezért fontos, hogy ahogy testünk energiáiról, erről is ugyanúgy gondoskodjunk, megfelelően tápláljuk. Az élet kacifántossága, hogy ez az energia nem feltétlenül fogy attól, hogy használjuk, és nem gyarapszik attól, hogy pihentetjük. Ahogy a megfelelő mennyiségű mozgás is energikusabbá, az egész napos henyélés fáradtabbá tud tenni, úgy az élvezettel gyakorolt tevékenység és aktív pihenés is tölti a pszichikai energia-tárunkat, míg TV nézés, vagy számítógépes játékok után esetleg még nehezebb is fókuszálni tudatunkat, mint előtte.

Lelki vagy pszichikai entrópiának azt nevezzük, amikor tudatunkban (Énünkben) egymással ütköző tartalmak vannak, olyan információk kerülnek be, amik nincsenek harmóniában az eddigi információkkal és célokkal. Ezt az állapotot erős negatív érzésekkel társítjuk, megjelenésétől függően nevezzük például fájdalomnak, haragnak, félelemnek, aggodalomnak vagy féltékenységnek. Ez a fajta rendetlenség azért káros, mert figyelmünket magukra vonja, így nem tudjuk azt kedvünkre felhasználni. Ha tele vagyunk ellentmondó tudattartalmakkal, akkor nagyon nehéz átélnünk a boldogságot, helyette a disszonanciából fakadó félelmet és őrlődést fogjuk átélni. Látjuk tehát, hogy központi szerepe van a figyelem irányításában annak, hogyan érezzük magunkat.

Természetesen ha a járdán egy autó egyre gyorsulva közelít felénk, akkor nem kell megpróbálni elterelni a figyelmünket róla, hanem odébb kell ugrani, mielőtt elütne. Ebben az esetben a figyelemnek az evolúciósan és társadalmilag kialakított automatizmusai minket szolgálnak. Nincs azonban ez mindig így: amikor tanulás közben arra kezd terelődni figyelmünk, mi lesz ha nem lesz meg a vizsga, mit fogunk akkor érezni, mit fognak szólni a szülők, ha a második és harmadik lehetőséget is elbukjuk, mennyibe kerül majd a bukott kredit, akkor bizony az automatizmusok már nem a boldogulásunkat szolgálják. Ekkor van szükség arra, hogy tudatosan irányítsuk figyelmünket, így válik csak lehetővé hogy hatékonyan és élvezettel tanuljunk!

Karácsonyi sorozatot indítok, minden nap írok egy bejegyzést az élet nagy kérdéseiről. Az első néhány rész a Flow könyv olvasása utáni élményeimet, gondolataimat tartalmazza. Igyekszem összefoglalni a könyv lényegét, kiemelni a nekem érdekes részeket, személyes példákkal és gondolatokkal kiegészíteni, és kicsit az egyetemista létre szabni, gyakorlatias síkon is bemutatni mit jelenthet, hogyan használom én.

Mióta megjelent a Flow könyv, egyre több ismerősöm kezdte mesélni, hogy mennyire jó. Mások beszámolóin keresztül és a Wikipédia erről szóló bejegyzését elolvasva hamar kialakult bennem is a gondolat, mennyire életformáló tudás az, amit Csíkszentmihályi leírt. Az alapvető gondolatok egyszerűek, mindenki fel tud idézni az életéből Flow élményt, így könnyű befogadni is, kézzelfogható.

Különböző előadásaimon és tréningjeimen már én is kezdtem hivatkozni rá, elmeséltem, mit nevezünk Flow élménynek: Jellemző rá, hogy valamilyen nagy koncentrációt igénylő művelet végzése közben tapasztaljuk, olyan érzés, mintha a tevékenység szinte magától menne. Közben az abszolút idő érzékelése megszűnik: a másodperceket óráknak éljük meg, az órák pedig a pillanatnál is gyorsabban elszállnak. Örömünket leljük ilyenkor a tevékenységben, elragadó pozitív érzés, hogy már csak azért is folytatjuk, mert jól esik csinálni.

Elmeséltem a Flow egyik alapvető feltételét is: megfeleljen egymásnak a kihívás nehézsége és a készségünk szinte. Ha olyan feladatot oldunk meg, ami pont akkora kihívást jelent, amit még éppen meg tudunk oldani, akkor a megoldás közben beléphetünk ebbe a boldog állapotba. A tanulásmódszertan előadások során szoktam kitérni a (szerintem) második legfontosabb feltételre, a folyamatos visszajelzésre. Ha nincs meg a jelzés, hogy jó vagy rossz, amit csinálunk, esélyünk sincs jó biztosítani a jó irányt, úgy érezzük, hogy nincs kontrollunk a szituáció felett, és szorongani kezdünk. Ha megvan a folyamatos visszajelzés, akkor vagy pozitív visszajelzést kapunk, vagy ha látjuk, hogy letértünk az útról, még kis kitérővel vissza tudunk rá térni, sőt, örömet jelenthet annak megtalálása, mit kell másként csinálnunk, így megvan a szituáció feletti kontroll érzésünk és lehetőségünk nyílik az áramlat-érzést is átélni.