Az opt-imista, mivel látja a kimenetelek jó oldalát, összehasonlítva őket hamar meghozza azt a döntést, ami várhatóan a legjobbhoz oda vezet. (opt: választani)

A pessz-imista, mivel látja a döntések lehetséges negatív kimeneteit, gyakran nehezen dönt, mivel nem akarja a rossz kimeneteket. (passz: nem játszani)

Egy ideje ilyen szempontból is figyelem az embereket, és talán tényleg van összefüggés. Neked mi a véleményed?

A szenvedés választás. Van, aki azért jön ide a Földre, hogy ezt élje meg, ennek tapasztalatával mehessen tovább. Furcsa, de ez alapján a relativizmusban a gyengeség, a szenvedés, az alacsony tudatosság és a többi ‘negatívum’ is érték lehet, mert előfordulhat, hogy valaki ezt jött megtapasztalni.

Mit tanultam a dance tréning alatt?

Tökéletesítettem a módszereimet a Most-ban létezéshez és egy újat is kidolgoztam. Az egyenes és őszinte konfrontációnak nagy hatalma van, ahogy a múltbeli és jövőbeli gondolatok jelenbe hozásának általában is.

Az új módszer a Befogadás kulcsszó köré rendeződik. A lényege, hogy amikor úgy érzem, nem vagyok szinkronban a külvilággal, akkor elengedem az elvárásaimat, hogy mit kellene kapnom, és sokkal tágabbra nyitom a befogadásomat. Ezzel sokkal többet tudok kapni mint amúgy, mivel kevesebb rajta az elvárások szűrője. A bejövő inger áradat ráhangol a környezetre és utána már a környezettel egységben tudok lenni, haladni.

És persze kicsit táncolni is megtanultam, sok mintát felismertem az életemben, van ami tetszik, megtartom, és van amin változtatni fogok. A változtatáshoz az első kérdés, mivel helyettesítsem a korlátozó mintát?

Ja, és még 1 dolog a tánchoz. Hogyan tudom élvezni a buli táncot, felszabadultan, a jelenben csinálni, nem az image-emen aggódva? Mivel tudom helyettesíteni a programot, hogy a többieket figyelem, mit csinálnak és hogyan igazodhatok hozzájuk? Egyszerű! Áthelyezem a fókuszt, nem a körülöttem lévő emberekre, hanem a körülöttem lévő térre fókuszálok, és a szorongások máris átalakulnak inspirációvá, a korlátok pedig lehetőséggé.